Ónod Község Önkormányzata

ÁRVÍZ 2010. május 16.-tól

             A vízszint stagnál a folyamatos szivattyúzás ellenére. Jellege apadó. Közvetlen veszélyben lévő épületek száma kb. 35, míg a közvetett veszélyben lévő épületek száma kb. 80 Község szinte minden részén a belvíz okoz egyre nagyobb gondot, a pincékben egyre több helyen található, illetve lakásokban is jelentkezett a belvíz. A meglévő védművek folyamatos figyelése szűkség szerinti erősítése továbbra is szükséges. A szivárgó vizet továbbra is szivattyúzással próbáljuk szinten tartani. Figyelőszolgálat folyamatos.

A homokkal megtöltött zsákok kiszállításra kerültek. Szállító eszközök 6 önkormányzati, 2 önkéntes és egyéb gépjármű. 13 szivattyú mellé az önkormányzat 3 nagy teljesítményű szivattyút vásárolt a belvíz csökkentése érdekében a vízátemelést intenzívebbé kellett tenni. A levonuló ár után a terület, fertőtlenítésére megtisztítására szükségessé vált egy nagynyomású mosóberendezés vásárlása az önkormányzat részéről.  A vízügy és katasztrófavédelem valamint a tűzoltóság folyamatosan jelen van és részt vesz a védekezési munkálatokban.

Jelenlévő létszám 10 közmunkás, összes önkéntes 25 fő. A Lasselsberger HUN Kft. Nyékládháza által korábban a védekezéshez biztosított VOLVO rakodógép „mely a segítés során lecsúszott a védekezési területről a vízbe” a mai napon emelődaru segítségével sikerült kimenteni.

A közvetlenül veszélyeztetett lakosság elhelyezésére az iskola és az óvoda tornatermét tettük alkalmassá. A napközi otthonos konyha ellátásukról tud gondoskodni. Ez idáig nem volt rá igény.

A kitelepítési terv elkészült. Kitelepítés a mai napon nem történt.  A jelentésig egy családi háztól jelentették, hogy az épület egyik helységében belvíz jelent meg. Több szervezettől és magánszemélyektől is kapott az önkormányzat felajánlást, túlnyomó többségében élelmiszer jellegű termékekre. A helyi lakosok a védekezésben résztvevők ellátásában (víz, kávé, pogácsa), az autókkal, tehergépkocsikkal rendelkezők a homokzsákok szállításában segítettek, valamint szivattyúkat kölcsönöztek.

 

Ónodban a negyedik árvizet éljük át ebben az évben, nagyon magas vízállást kell megfognunk, sajnos csak a múlthéten került kitelepítésre egy ideiglenes vízmérce, melyen az első vízállás, amely már árvíznek értelmezhető 76cm volt. A 2010. május 18. 12:00 órakor 134 cm volt. 

Ez a magasság kb. a 2006. évi vízmagasságnak felel meg, amely akkor elöntötte a Hunyadi utca és József A. utca egy részét. Azóta saját erőből építettünk egy gátat amelyen tudunk védekezni, egyenlőre 1 személyt  kellett rokonainál elhelyezni.

Május 18. 13:00 jelentés:

A véd művek egyre jobban áznak át, folyó szintje egyre magasabb. Emellett a belvíz is emelkedett. József A. u. alatti gáton 10 helyen történt magasítás, a megkezdett magasítás meghosszabbítva kb. 50 fm-el, az összes magasítás kb. 400 fm-en történt meg. A megkezdett gát bordás támasztása megduplázva, 15 db. ellennyomó medence készítve.

Sajó u. kb. 300 fm. hosszban homokzsákos védekezés, több sorban, támasztóbordákkal.

Széchenyi u. kb. 300 fm. homokzsákos védekezés, több sorban, támasztóbordákkal. Ezek átlagosan 10 sor magasak.

Stratégia változtatás:

Központi helyen történt a homokzsáktöltés, ez sokkal hatékonyabbnak bizonyult, erről a helyről a szállítójárművek vitték el a védekezési pontokra. 15 önkéntes szállítójármű.

Védekezők száma: 68 berendelt közmunkás és 300 önkéntes munkás, a falu és szomszéd községek (kb. 20 fő) lakosainak önkéntesei.

Felhasznált zsákok száma a mai napon a jelentés időpontjáig 21 000 db. Jelenleg tartalékban 5 000 db. van, a zsákok pótlása folyamatos. A zsákoláshoz bő 500 tonna homok került felhasználásra, a homok utánpótlása is folyamatos.

Amennyiben szükséges a lakosság elhelyezésére az iskola és az óvoda tornatermében van lehetőség. Ellátásukról a napközi otthonos konyha gondoskodik.

Kitelepítés ez idáig nem történt, 1 főt a testvére magához költöztetett.

Az előző jelentéshez képest jelentősen nem romlott a helyzet, a hatékony védekezésnek köszönhetően sikerült stabilizálni a helyzetet. Mindez a nagyon sok segítségnek köszönhető. Közvetlen veszélyben lévő épületek száma kb. 35, míg a közvetett veszélyben lévő épületek száma kb. 80 A gát megerősítése, valamint a meglévők magasítása, erősítése folyamatosan történt, a szivárgó vizet szivattyúzással próbálták szinten tartani, sajnos egyre több helyen. A gát magasításához szükséges zsákok valamint homokszállítása folyamatosan történt. Szállító eszközök 6 önkormányzati, 25 önkéntes és egyéb gépjármű. 13 szivattyú. Ma felhasznált zsákok száma 25 000 db., valamint az ehhez szükséges közel 600 t. homok. A BELVÍZ EGYRE NŐ!! Az éjjel elakadt VOLVO rakodót ez idáig sem sikerült kimenteni!! Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által elhelyezett nagynyomású vízszivattyú folyamatosan üzemel!

Május 18. 17:00 jelentés:
Polgárvédelmi Parancsnokság
Miskolc részére!

Az előző jelentéshez képest fokozatosan és elég nagymértékben romlik a helyzet, a vízszint emelkedése folyamatos. A véd művek egyre jobban áznak át, folyó szintje egyre magasabb. Emellett a belvíz is emelkedett, amely több lakásban is jelentkezik. A pincék nagy részét elöntötte a víz. A gát nagymértékű és sok helyen való átázása miatt, erősítése folyamatosan szükséges. 18 önkéntes szállítójármű. 6 nagynyomású szivattyú a vízszint csökkentése érdekében folyamatosan működik, a lakásoknál több kisszivattyú működik. Felhasznált zsákok száma összesen ez idáig 53 000 db, ezekbe 1600 tonna homok került betöltésre. A zsákok utánpótlása folyamatos. A zsákoláshoz szükséges homok utánpótlása is folyamatos.

Május 19. 22:00 jelentés:

Község szinte minden részén a belvíz okoz egyre nagyobb gondot, a pincékben egyre több helyen található, illetve lakásokban is jelentkezett a belvíz.

A veszélyeztetett ingatlanok felmérése statikus közreműködésével jelenleg folyik. A árvízi területre történő homokszállítására igénybevett gépjárművek illetve a felborúlt VOLVO rakodógép mentése során a Hunyadi utca 12.-től József A. utca 9.-ig az útburkolatot megtörte.

A vízügy és katasztrófavédelem valamint a tűzoltóság folyamatosan jelen van és részt vesz a védekezési munkálatokban. Jelenlévő létszám 15 közmunkás, összes önkéntes 10 fő. JBC homlokrakodó a gát erősítésében vesz részt. A közvetlenül veszélyeztetett lakosság elhelyezésére az iskola és az óvoda tornatermét tettük alkalmassá. A napközi otthonos konyha ellátásukról tud gondoskodni. Ez idáig nem volt rá igény.

Május 22. 15:00 jelentés:
Polgárvédelmi Parancsnokság
Miskolc részére!

Május 23. 15:00 jelentés:
Polgárvédelmi Parancsnokság
Miskolc részére!

Május 20. 15:00 jelentés:
Polgárvédelmi Parancsnokság
Miskolc részére!
 

Javult a helyzet, a hatékony védekezésnek köszönhetően. A vízszint csökkenése folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően, 2 újabb nagyteljesítményű szivattyú beállításával, melyet a tűzoltók hoztak. Jellege apadó. Közvetlen veszély az épületeknél már nincs, már a lakások nincsenek vízben. A belvíz is szivattyúzással valamint természetes apadással csökken.

A veszélyeztetett ingatlanok állagának felmérése statikus közreműködésével még jelenleg is folyik. Figyelőszolgálat folyamatos. József A. utca páratlan oldalán kizáródó vizek leeresztése folyamatos. Az ANTSZ -szel egyeztetés történt az esetleges fertőzés kezelése érdekében.

Szállító eszközök 6 önkormányzati. 18 szivattyú jelenleg is üzemel. A levonuló ár után a közterületeken maradt hordalékokat takarítjuk, nagynyomású mosóberendezés segítségével ahol lehetséges a fertőtlenítést elkezdtük.

A vízügy és katasztrófavédelem valamint a tűzoltóság folyamatosan jelen van és részt vesz a védekezési munkálatokban. Jelenlévő létszám 20 közmunkás, valamint önkormányzati dolgozók.

JBC homlokrakodó folyamatosan dolgozik a helyreállítási munkálatokon.

 

Május 22. 15:00 jelentés:
Polgárvédelmi Parancsnokság
Miskolc részére!

Május 24. 15:00 jelentés:
Polgárvédelmi Parancsnokság
Miskolc részére!